A nyomtatott példányt átadtam Szakócának, majd egy digitális verziót Hengelhoffernek és vártam a reakciókat. Kiadóra egyáltalán nem gondoltam, mert nem ismerek ebben a körben senkit. Nálunk egyébként is csak 5-6 kiadó foglalkozik valóban könyvkiadással, a többiek gondolom pénzmosással vagy zsaroló levelek írásával töltik az idejüket.
Hengelhoffer, mielőtt elmondta volna a véleményét a regényről, kifejtette, hogy létre kellene hoznom egy személyiséget, amely alkalmas az írói szerep eljátszására.
Rámutattam, hogy van már saját személyiségem, de szerinte az ugyan nagyon bájos, meg minden, de teljességgel alkalmatlan tömeghisztéria keltésére. Márpedig ma a tömeghisztéria keltés vagy legalábbis ennek a keltésnek a lehetősége a legfontosabb. Választhatok a különféle típusokból: bölcsész-világmegváltó, elborult művész, naiv művész, mogorva művész, bunkó-önmegvalósító-senki, stb. A lényeg, hogy különös komolysággal kell viselkedni.
Na és mi van a jelenlegi személyemmel?, kérdeztem. Most is tudok komoly lenni, ha kell.
Hengelhoffer csak rázta a fejét. A szerepet kell komolyan venni. Tehát, ha a szerep a végtelen infantilizmus, akkor azt kell halálosan komolyan venni. Egy ilyen ponyvát csak excentrikus ember tud eladni. Valami szélsőség kellene és lehetőleg pontosan az ellenkezője, mint amit a könyv sugall. Ha a szöveg a gagyinak állít szobrot, akkor a szerző ne adja elő suttyó arcot, mert még azt hiszik róla, hogy önmagát adta. Épp az ellenkezőjét kell tenni. Az adja meg a szükséges drámai feszültséget.
Mondtam neki, hogy oké, de előbb legalább olvassa végig a könyvet. Megígérte, hogy elolvassa.
Szakóca szerint a könyv jó, bár kevés benne a vér, meg a romantika is. A bárgyúság rendben van, de a szövegben több helyen is megjelölte azokat a részeket, ahol kiestem a szerepből és értelmesen fejeztem be egy gondolatot. Ez hiba ilyen könyvben, tehát a kihúzását javasolta.
(Egyébként addigra véglegesen megkegyelmeztem a lánynak. Ha már ilyen szépen kiművelte magát és eljutott a kékharisnyáskodástól a ribanckodásig, akkor nem kötheti fel magát. A történet végén Róbert apjára vetette ki a hálóját.)
Mindent összevéve: Innen kezdve kellett újabb három hónap, hogy végre befejezzem. Már nagyon utáltam, szerettem volna mással foglalkozni. Azt nem is mertem elmondani senkinek sem, hogy a vége felé olyan bekezdésekre bukkantam a folytonos újraolvasásokban, hogy idegen betoldásnak hittem őket elsőre.
Akárhogy is: Készen álltam a világhírre. Az első három fejezetet elküldtem öt kiadónak, kettőnek nyomtatásban, és vártam. Egyetlen választ kaptam. Az egyik kiadó az én levelem után hét perccel később megírta, hogy a kézirat, bár nagyon ígéretes, kitűnő a szöveg, a téma is keresett, de sajnos nincs mit tenni; erre az évre már betelt a listájuk.
Példás gyorsaság ez január közepén. Világhír elhalasztva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése