2014. december 25., csütörtök

Hétfőn hosszan kellett vezetnem, ezért valamilyen beszélgetős műsort kerestem a rádióban, de hiába mentem végig kétszer is az éteren. Nem volt kínálat. Ami beszélgetésre hasonlított, az leginkább a Lánchíd rádió műsora volt, ezt kezdtem hallgatni.
Volt már tapasztalatom ezzel az adóval, de hát nem szabad leragadni a régi emlékeknél. Különböző emberek betelefonáltak a szerkesztőségbe, ahol Katika beszélgetett velük. Nem néztem utána azóta se, hogy mi a teljes neve, a Katika szerintem teljesen korrekt.

2014. december 16., kedd

Csak rögzítem a főbb eseményeket. Arról szó sem lehet, hogy rendszeresen írjak ide valami ostobaságot, hogy aznap milyen pofát vágtak a varjúk, amikor kiléptem a házból. (Pedig nem egyformák. Ma közönyösek voltak.)

A mellékelt képnek nincs különösebb jelentősége, csak azért került ide, mert a hölgy különösen hasonlít anyám húgára. Tulajdonképpen nincs mód megállapítani, hogy ő-e valóban. Túl régen láttam.

A férfiak kedvéért mondom, hogy a képen van egy autó is.

Szóval, várható még az idén egy beigli beszámoló. A sütést nem merik rám bízni, mert mindig azt mondják, hogy túl sok mákot teszek bele, különösen a diósba. Hiába hivatkozom a józan észre: nincs olyan fogalom, hogy túl sok mák. Ez képtelenség.

Valamint lesz még élményfürdő, talán Bükk?, henyélés és a szilveszteri riport. Ja, és karácsony, milyen árulkodó, hogy majdnem kihagytam. A család leszavazta karácsonyfa állítást, arra hivatkozva, hogy nem leszünk itthon, és különben is kétharmad. Ilyen pogányok között kell élnem.

 

2014. december 7., vasárnap

A hétvégén egy kis belterjes koncerten jártam. Jazz volt elvileg, de ez nem jelent semmit. Ezeket a címkéket ötletszerűen aggatják rá bármire. Nem érdekelt különösebben, egyszerűen csak valami furcsa dologra vágytam.

2014. december 5., péntek

megcsavartam a tollam

Gyanútlanul megcsavartam a tollam, amivel írok és szétesett 9 darabra. Kiderült, hogy egy szadista, kínai türelemjáték-tervező volt a toll alkotója. Beleizzadtam mire összeraktam. Volt benne hernyócsavar, két rugó, csúszka, féloldalas fogasléc, bigyó, stb. Elképesztő.
Többféle képen is össze lehet rakni, de persze csak az eredeti érvényes.

2014. december 3., szerda

Tesztjelentés

A Hunting Girl arra az esetre, ha valaki még nem ismerné. https://www.youtube.com/watch?v=Q3n8cCZ-3Eo

Sok más dal miatt is elhíresült a zenekar, de nekem ez mászott leginkább a fülembe.