2015. június 12., péntek

Már megint a Pápuák avagy hiteles beszámoló a lorem ipsum jelenségről (2)


Szép lassan elkezdtem írni "Pápua szerelem" munkacímű regényt. Tulajdonképpen a vázlatot bővítgettem és időnként írtam egy jelenetet, ami jónak tűnt. Már fél éve dolgoztam rajta, napi húszperces tempóval, amikor úgy tűnt, hogy megvagyok a nagyjával. Aztán figyelmesen összeillesztettem a fecniket és átolvastam az egészet. Kiderült, hogy újra kell írni, majdnem mindent. Nem a szédületes bonyolultsága miatt, mindössze azért, hogy a jelenetek között legyen némi okozati összefüggés és némi átvezetés. Szerelemről és drámáról lévén szó, azt is egyértelművé kellett tenni, hogy a szereplők halálos komolysággal beszélnek baromságokat. Ez nem könnyű.

A lánynak Magda nevet adtam. A kisképzőbe járattam, fényképezéssel kezdett foglalkozni, mert mindenki meggyőzte róla, hogy a rajzhoz nem elég tehetséges. Ő maga is elhitte, hiszen mások sokkal jobban tudtak a művészetről beszélni. Próbált kapcsolatot tartani a művészekkel. Műalkotásokat fényképezett, zenekarokat fényképezett. Úgy tűnt, hogy élete ebben a körben fog eltelni. A művészekhez lazán kötődő, állandó külsős munkatárs rangban.
Óriási sikernek könyveli el, hogy egy idősebb, gyakorlott fotós megtűri maga mellett derítőkezelőnek és vakufogónak, hiszen tudta, hogy a kezdő fotósoknak gyakran fizetniük kell a mester mellett, hogy cipelhetik a táskáját.

A történet tulajdonképpen Luisman Lajos kiállításán kezdődik, ahol Magda azt látja, hogy Luismannal, a világhírű festővel, hosszas és barátian társalog, Kápolnás Róbert, akit majd megölnek a pápuák. Luismann is lenyűgöző személy, de Kápolnás aztán kiszúrja magának Magdát, gyorsan leveszi, hogy mit kell neki mondani és azt is mondja.
Magda elolvad, hogy egy ilyen jóképű, férfias, erős fickó szóba áll vele, és különösen szuper, hogy a művészetek terén is jártas.
Róbert valójában néhány használt autóról tárgyalt Luismannal és megpróbálta behajtani a pénzt, ami jár neki egy korábbi szállítmányból. Luisman megpróbálta kifizetni néhány képpel, de Róbertnek készpénz kell.

Kápolnás Róbertet sportbuzi, autómániás, pinamágus, művészet ellen beoltott embernek teremtettem. Arroganciája nem teljesen saját modor, inkább felvett üzleti manír. A szélhámoskodó, befolyással üzérkedés bizniszben, amit csinált, ez volt az elvárt viselkedés.
A történet kezdetén életcélja összefoglalható volt két mondatban. Maximalizálni a megdugott nők számát. Összeszedni annyi pénzt, hogy egy rendes motoros yachton élhesse tovább az életét. Hajókázva egyik egzotikus szigetről a másikra, váltott nőkkel.
Csak rutinból csapott le Magdára, a nő nem volt különösebben vonzó, csak újszerű. Róbert a túltömött Marilyn Monroe utánzatokat szerette. Gondolta egy éjszakára jó lesz Magda is, elvégre a vékony nőket is meg kell dugnia valakinek.

Luisman Lajost, egy arrogáns, anyagias és egyébként kőbunkó festőművésznek teremtettem (függetlenül attól, hogy már egy másik történetben nem ilyen volt). E mellett valódi művész is, ami még párosult azzal, hogy amikor a művész szerepet alakítja (tehát mindig, ha nincs egyedül), totálisan őszinte minden kérdésben. Előszeretettel hívják meg beszélgetésekbe, és mutogatják mindenfelé, mint az élő és világhírű festőt.
Nem sok szerepe van a történetben, de itt-ott, amikor valami orbitális közhelyet kell mondani, és nem mondhatja Magda vagy Róbert, akkor szóhoz jut. A végén ő zárja a történetet, amikor találkozik Magdával és az elmeséli neki, hogy mi történt Róberttal.
Teljes verbális szadizmussal közli Róbert megölését és megevését. Amit egyébként tilt a törvény, mondja, de hát ki tud mindig szabályos lenni?
Magda összeomlik, hogy most már nem tud hozzámenni a gazdag pasashoz és nem kap egy büdös buznyákot sem a pénzéből.

Luisman megvigasztalja Magdát, hogy a Pápuák már csak ilyenek. Ha leszúrták Róbertet, akkor nem is járt olyan rosszul. Van, akit megnyúznak és kitömnek és kitesznek valami fából faragott bálvány mellé. Magda erre megpróbál kikezdeni Luismannal, és hagyja, hogy az ágyába cipelje.
Magda másnap gyorsan felméri, hogy Luisman elég gazdag-e a folytatáshoz, de megjelenik Luisman felesége és nagy ívben kidobja a lakásból.
(És mégsem köti fel magát. Elbizonytalanodtam. A lufis képzelgés tetszett, de azon a ponton Magda nem lehet olyan gyenge. Ellenkezőleg, összeszorított szájjal nekilát a következő milliomos keresésének.)

Nincsenek megjegyzések: